Kezdjük a Bibliával, mi mással. Őseink feltételezték, hogy a vér az élet hordozója. "Minden testnek vér az élete, és én azt mondtam Izrael fiainak: Ne igyátok meg a vérét egyetlen testnek sem, mivel minden testnek a vér az élete, ezért aki iszik belőle, azt ki kell irtani."

Aztán az Odüsszeiában az áldozati gödör mellé vadul gyűlnek a túlvilág lakói, melybe Odüsszeusz vért csorgatott, hogy előcsalogassa Teirésziász lelkét, a jósét, akitől útmutatást kap a késöbbiekben. A csalit fegyverrel kell védenie a többi halottól, mert azok is szomjaznak rá.

A görögöknél volt több mítosz is, az egyik volt Lamia, aki Zeusz szeretője és talán egy ősi vámpír lehetett. Éjjelente gyermekekre fájt a foga és átváltozni is képes volt. Róla lehet olvasni Diodoros, Strabhon és Plinius műveiben.

A rómaiak gyakran találtak ki horrorisztikus meséket, a Római naptárban Ovidius strigáról ír, aki egy vérszomjas karvaly szerű lény, aki gyermekeket támadott meg.

A Védákban előkerülnek vérszomjas, parázna szellemek, a gandharvák, akik a nőket álmuk közben támadnak meg. Ilyesmik a paisáchák is, akik őrült nőket ölnek.

A Dasnavar szellem az örményeknél található, aki a hegyre menetelő emberek talpából szívja a vért.

A finneknél a túlvilág hercege karmával tépi szét az embereket, hogy ihasson a vérükből.

A magyaroknál előfordul még a lidérc, aki tojásból kel ki, és ha vért adnak neki aranyat hoz a házhoz.

A guineai camma törzsnél legfőbb megrontó gonosz szellem a vámpír, vagy ovengua.

Borneón buauról van szó, melyben az ellenség éled fel és ugyancsak vérrel táplálkozik.

A balkáni népeknél létezik a vukodlak szó, amely vámpírt és farkasbort jelent. Úgy hitték, hogy a gonosz ember, aki életében olyan, mint a farkas, halála után visszatér és emberhússal fog élni. Emiatt el kellett égetni.

Az egyiptomiaknál megtalálható az "élő tetem" képzete, vagyis hogy a halott ugyanúgy akar élni tovább, mint a földi életében. A középkor végéig együtt temették el a harcost és a lovát, a fegyvereit, vagy a pappal a Bibliáját. Ezt tiszteletből és félelemből is: nem akarták, hogy a halott visszatérjen, azt szerették volna, hogy az élőket békénhagyva jól érzi magát ott, ahol van.

Albániában A lány és a vámpír meséje él, bár itt a vámpír vőlegényként jelenik meg és húst eszik. Elvezeti a barlangjába a lányt, és mivel az nem akar enni vele, ezért megöli és megeszi. A nővéreit is odacsalogatja, de a harmadik megmenekül.

Világszerte rengeteg ilyen történet lehetett, melyek a történelem folyán átalakultak, egymásba fonódtak és felerősödtek, olyannyira, hogy az apró és ártatlan történetecskékből egy egész falu retteghetett évekig, vagy tovább. Emberek adták át egymásnak az egész világban, szájról-szájra, mind-mind más formában és tartalommal, az emberek egymást rémisztgették. Nem meglepő, mindig is szerettünk borzalmas történeteket hallgatni...

A középkor

A striga, mint az ókorban előkerül Könyves Kálmán királyunk törvényeiben is: "Strigák ellen semmi vizsgálat ne legyen, mert nem léteznek." Ezt valószínűleg a démoni boszorkányokra értette, nem pedig azokra a szerencsétlenekre, akiket később az egyház üldözött és elégetett. Abban a korban a vámpírokat is boszorkányoknak mondták.

Később még jobban eldurvult a helyzet, a boszorkány, varázsló és vámpír azonosításokat össze-vissza kavarták, lassan már a boszorkányok szívták egymás vérét. A boszorkánynak titulált szerencsétlen asszonyokat, ha gyermekágyon haltak meg, egyszerre várták vissza és egyszerre rettegtek tőle, nehogy elrabolja és megegye a gyereket, vagy megölje a férjét.

18. század

A 18. századból fennmaradtak feljegyzések holttestekről, melyek sok idő múlva sem bomlottak el és a vér is friss volt bennük. Ebben a században eléggé elterjedt és általánossá vált a vámpír kifejezés használata. Vámpíristák: Michael Ranft, aki racionálisan közelíti meg a témát, szerinte nem isten vagy ördög művei, hanem természeti dolgok. J. Von Görres-sel együtt Ranft is elválasztja a test és a lélek halálát, szerintük az egyik nem vonja közvetlenül maga után a másikat.

1746-ban Dom Calmet kimondja, hogy a halottakat csak isten támaszthatja fel. A vámpírizmust a balkániak rossz táplálkozási szokásaival nyugtázza, és hogy az ópium képes létrehozni fantasztikus álmokat, melyeket a sátán felhasználhat céljaira.

XIV. Benedek felszólította az érseket a babonaság elleni küzdelemre, de kérte, hogy vigyázzon, nehogy az egyházat belekeverjék a vámpírügyekbe.

Voltaire a vámpírokról írt cikkében elsőként használta ezt a szót átvitt értelemben, a jezsuitákra és a szerzetesekre, akik a "nép vérét szívják".

Hogy ennek mi lett a következménye?
Lassan vámpírnak neveztek mindenkit, aki egyszer vámpírt látogatott meg, aki törvénytelenül született, ellenszegült az egyháznak, aki betörő volt, akik sokat foglalkoztak az okkult dolgokkal életükben. Azok a hívők, akik áttértek az iszlámra, ugyancsak ilyen sorsra jutottak. A papok is így végezték, akik halálos bűnt követtek el, akiket kiközösítettek. Így tehát sikerült az egyháznak ezt is a saját malmára hajtani.

1760 körül, a felvilágosodásról elnevezett korszakban is voltak babonás elképzelések. Ekkor született a gótikus regény, ami minden rémtörténetnek az alapja. 12 év alatt majdnem félezer ilyen regényt adtak ki, melyek borzalmakról szóltak. Német-, Francia- és Olaszországban rejtélyekkel, sötét kastélyokkal, megromlott papokkal, gyilkos grófokkal, elvetemült banditákkal, kísértetekkel és ki tudja még mivel voltak tele ezek a regények. A vámpírok is itt jelentek meg újra.
Eleinte úgy látszott, hogy a gótikus regény a polgárság győzelmét hírdeti, és elrettentésül mutatja be a kora középkor feudális rendszerét, az egyház és a főurak világát. Késöbb viszont saját ellentétévé vált, a polgárság ellen vallott. A politikai viták és harcok szókincsében a "vámpír" az elnyomó réteg megfelelője.

Aztán elérkezett az a kor, amelyben a vámpírt teliholdkor előmerészkedő, sírjában nyitott szemmel nyugvó halottnak hiszik, mely át tud változni mindenféle északai állattá, főként denevérré. Ez persze vérszívó denevérekre vezethető vissza.

Ettől kezdve persze sokat tudunk. A Genfi-tónál Diodati villa vendégei 1816-ban egy hosszú vitasorozatot élhettek át. Ott volt Byron, Mary Shelley és Polidori. Politikáról, spiritizmusról, jelenkori kísértettörténetekről beszélgettek, a fizikáról, Darwinról, aki a halott anyag újraélesztését tűzte ki céljául. A lényeg az, hogy vita után mindannyian megfogadták, hogy írni fognak egy-egy rémtörténetet. Shelley és Byron nem fejezték be, Byron-é Töredék címen jelent meg. Mary Shelley természetesen létrehozta Frankensteint és Polidori pedig a Vámpírt. A lényege az, hogy Lord Ruthven, aki természetesen megnyerő és sármos, magához édesgetni Aubrey-t és elutaznak Görögországba. Ott Aubrey beleszeret egy Ianthe nevu görög lányba. Feleségül szeretné venni, de egy vámpír áldozatává válik. A fiú lassan rádöbben, hogy Ruthven kicsoda. Tovább utazva banditák lelövik Ruthvent, és Aubrey megesküszik, hogy senkinek sem árulja el a lord titkát. Egy év múlva legnagyobb meglepetésére egy előkelő összejövetelen ott áll Ruthven, és Aubrey hugát fogja elvenni feleségül. Aubrey nem tud semmit sem tenni, belepottyan a vámpírcsaládba, őt is körbehálózza a lord és végül meghal. Tehát végül a "gonosz" győz.

Így a vámpír lett a megformált gonosz, forradalmasította azt az elképzelést, hogy a "rossz" állandó. 1819-ben megjelent németül, 1825-ben franciául, 1820-ban játszották melodramazitált változatát Franciaországban. Többen írtak színdarabot belőle. Pantomim és operaelőadások is készültek. A németeket meghódította a vámpírdivat, 1922-ig követték egymást a regények, amikor Murnau Nosferatuja megjelent.

A 19. század közepétől megint csak átalakuláson ment keresztül a vámpír fogalom, előkerül Lamia, a korintusi-menyasszonyból, a női vérivó. Gyönyörű, sápadt, fekete haja van, ajkai vörösek. Továbbra is előkelő, megnyerő, hipnotikus. Kiszívja a férfiak vérét.

Ez a forradalom kora, melyben többek között kialakulnak új nőideálok, egyrészt a családanya Éva, másik véglet pedig Lilithnek megfelelő csábító szerető. A férfiak Évát veszik feleségül, de Lilith után vágyakoznak. Késöbb persze kiderül, hogy Éva nem szent és Lilith nem boszorkány.

A 19. században előfordultak még olyan perek, melyekben emberek forgattak fel sírokat, gyaláztak meg holtakat, mert vámpírnak hitték őket.

Angliában és Amerikában felsorolni sem lehet, milyen áradat indult meg, például Thomas Prest Varney, a vámpírja, ami 200 fejezetből állt, vagy Poe néhány novellája. 1983-ban megjelent egy magazin Vampirella címmel.

A kripta, mint a vámpír pihenőhelye a Camilla című novellában kerül elő legelőször, melyben a nő ájultan fekszik ott. Minden változás, ami valaha létezett, minden kialakult jellemvonás végleges formát öltött a Bram Stoker által írt Drakulában.